Orvosi bemutatkozás

                                             Dr. Szemerédi Péter

                                                                

 

Belgyógyász, kardiológus, angiológus képzettséggel, gyakorlattal rendelkezem.

 

1981-ben végeztem Budapesten az SOTE Általános Orvostudományi karán. 1986-ban belgyógyászatból, majd 1990 kardiológiából szakvizsgát tettem.

1981-1985 között „ Madzsar József” Kórház (Salgótarján) belgyógyászati osztályán dolgoztam pályakezdőként, residensként, majd szakorvosként.

1985-1990 Országos Kardiológiai Intézetben (Budapest) már kardiológusként, majd angiológusként voltam alkalmazásban és oktattam is. Prof.Dr Urai László angiológiai munkacsoportjának tagja voltam.

1990-1998 között a Szent János Kh. Kardiológiai osztályára kerültem szakorvosként, majd adjunctusként láttam el az odaérkező betegeket.

1998- tól a mai napig a Pulzus Egészségügyi Központban (II.kerület, Fillér utca) elsősorban a cardiovascularis betegségek prevenciójával, szűréssel, kardiológiai és angiológiai betegek gondozásával foglalkozom.

Szabadidőmben szívesen válaszok a Páciensek kérdéseire az orvostudakozóban illetve alkalmazásban vagyok a Mobil Ultrahang Kft-nél is.

Spanyolból felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezem.

                                                                                                                                                

                   

 

 

 

                

             Oldalak                           

 

                 Áraink

                 Az Ultrahangról

                 Egészségpénztárak

                 Elérhetőségeink

                 Képgaléria

                 Vizsgálataink

                 Partnereink

 

Lehetőségeink

A vizsgálatokról készített szöveges lelet mellett a képi dokumentációt CD-én adjuk ki. A szöveges lelet minden esetben tartalmazza a radiológus, gyermekradiológus, kardiológus - belgyógyász, szonográfus véleményét és egy javaslatot a felmerülő további vizsgálatokra, kontrollokra és/vagy további szakorvosi konzultációkra.

 

A vizsgálatokról digitális archiválást készítünk, melynek segítségével az ismételt (kontroll) vizsgálatok esetében a korábbi képanyag visszakeresésével, pontos összehasonlítás lehetséges.

Képgaléria

  •